A honlapról:

Ezt a honlapot - a nyitólapon feltüntetett indokok mellett -, azért hoztam létre, mert Az Ébredések Alapítvány vezetőivel - Dr. Harangozó Judit főorvos asszonnyal és Kristóf M. Róbert úrral - egy hosszas előkészítő munka során elkészítettünk egy dolgozatot. Az csak az utolsó pillanatban derült ki, a Facebookra való feltöltés során, hogy a pályázat fejezeteinek kemény terjedelmi korlátai vannak: egyik sem lehetett hosszabb háromszáz karakternél. Az én dolgozatom pedig számos ponton hosszabb volt. A tömörítéskor minden kihúzott mondatért vérzett a szívem, hiszen előtte már mindegyiket hússzor megrágtuk és az összeset nagyon fontosnak találtuk.

Itt tehát a bővebben kifejtett, eredeti változat olvasható.

Elérhetőség

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode