Ami az önéletrajzomból kimaradt

Nem mintha titkolni valóm lenne, hanem mert manapság a rövid, adatokra koncentráló önéletrajz a divat, sok olyan dolog nem szerepel az önéletrajzomban, amit én - ezért-azért -, fontosnak tartok.

Mindjárt az első: pedagógus-családból származom. Édesanyám általános iskolában tanított - ráadásul ugyanabban, amelyikben én is tanultam. Ebből nagyon sok kellemetlenségem volt. Például, hogy a jó (és rossz) cselekedeteimről rendre a kívánatosnál elöbb értesült. Így, ha akartam, ha nem, hamar rá kellett szoknom az igazmondásra, mert rájöttem, a turpisságok úgyis mindig kiderülnek...

Édesapám pályaelhagyó volt: rögtön a pedagógiai főiskola elvégzése után újságíró lett és egy rövid kitérőt leszámítva nyugdíjba vonulásáig űzte ezt a hívatást. Ennek köszönhetően már óvodás koromban megszemlélhettem, hogy néz ki belülről egy nyomda, hogy lesz újság - akkor még ólomból -, abból a "szabás-mintából", amit előző éjjel rajzolt meg édesapám a konyhaasztalon és amit ő egyébként "tükör"-nek nevezett. Ezek számomra roppant izgalmas dolgok voltak és mindig érdeklődéssel figyeltem. A véletlen mégis úgy hozta, hogy 14 éves koromban inkább tengerész szerettem volna lenni, minthogy az atyai hívatást folytassam. Ezzel számomra is érzékelhető riadalmat okoztam a családban, de megingathatatlan voltam. Így hosszas unszolásra arra a kompromisszumra voltam hajlandó, hogy nem a hajózási szakközépiskolába jelentkeztem, hanem a szegedi Déri Miksa villamosipari szakközépbe. Erre úgy sikerült rávenni, hogy meggyőztek a szüleim: ha még 18 éves koromban is hajózni szeretnék, akkor a villamosipari képesítésemmel is megtehetem ezt, de ha kötöm az ebet a karóhoz és a hajózást tanulom, akkor bizony nagy bajban leszek, ha később mégsem lesz hozzá kedvem.

A dolog vége az lett, hogy a Dériben leérettségiztem,

 de ennek az volt az ára, hogy több szaktanáromnak meg kellett ígérnem: soha nem megyek a kettőhúsz közelébe. Még az érettségi előtt, 16 éves koromban írtam első - számomra máig emlékezetes újságcikkemet, amelyben Frenreisz Károlyt -, a nem sokkal korábban szuperguppként berobbant sikerzenekar vezetőjét - és Török Ádámot -, aki az akkor induló Mini együttes alapítója volt -, interjuvoltam. Szerencsére akkor még nem volt internet, így ezt a cikket ma már csak kivételes erőfeszítéssel lehetne előbányászni, szerencsémre.

Innen sem úgy folytatódott az életem, ahogy számítottam rá, mert az érettségi után egy rövid ideig a Dunai Vasműben voltam gépkezelő, utána viszont hosszú évekig világosítóként dolgoztam, elöbb Budapesten, majd Szegeden, az MTV Szegedi Stúdiójában. A tanáraimnak tett igéretemről csak annyit: világosítóként soha nem rázott meg az áram, de a Vasműben egyszer igen - hál' Istennek - mint a mellékelt ábra mutatja -, túléltem, baj nélkül.

A világosítói munka mellett elvégeztem a Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Főiskolát, de ahogy igazi villanyász, úgy kereskedő sem lettem. Ezután az utam szerkesztőségről, szerkesztőségre vezetett. Életemnek ez a fejezete már egy ilyen vállalkozás kereteit is meghaladja, mint ez a honlap, ezért innen már következzenek a szikár tények:

 

Önéletrajzom

 

Iskolai végzettségem: kereskedelmi üzemgazdász

1984-ben vettem át a diplomám, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki karán.

1985-ben elvégeztem a Bálint György újságíró iskolát.

1994-ben közigazgatási alapvizsgát és számítógép kezelői vizsgát  tettem a Pénzügyminisztériumban.

2002-ben Ingatlan értékbecslő, forgalmazó képesítést szereztem.

2015-ben Pénzügyi szolgáltatás közvetítői hatósági vizsgát tettem a Magyar Nemzeti Banknál.

Munkahelyek:

Egyéni vállalkozó: 2017-től - 

        Ingatlanközvetítés, értékbecslés

OTP Pénzügyi Pont: 2016. július 4 - 2018 - ig

      Pénzügyi termékek közvetítése

OTP Ingatlanpont és Pénzügyi Pont: 2015. november 3 -  2016. július 3.

    Ingatlanközvetítés, valamint pénzügyi termékek közvetítése

Ripost.hu: 2015. május 12 - augusztus 12.

Szabadúszó újságíró: 2014. április - Három honlap szerkesztése (www.lelekhalo.hu,  www.uzemilapok.com és www.megtalaltad.eu)

Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete:

    2013. augusztus 8-tól 2014. április 2-ig. Honlapszerkesztő, sajtóreferens. Feladatom volt az egyesület honlapjának megújítása, szerkesztése,       tartalommal való feltöltése, sajtókapcsolatok ápolása, bővítése, sajtóesemények szervezése, közlemények megírása és eljuttatása a       médiának.

Szabadúszó újságíró: 2008. május – 2013. július

Magyar Hírlap: 2007. február 5-től 2008. április 30-ig, a gazdasági rovatban, pénzügyi újságíró

Szabadúszó újságíró: 2003. október – 2007. január

Magyar Nemzet: 1999. augusztus 1-től 2003. szeptember 30-ig. A gazdasági rovatban, pénzügyi, tőzsdei tudósító /Adalék a 2003. szeptember harmincadikai dátumhoz:  Magyar Narancs Ószabó Attila.docx (15970) /

Magyar Hírlap: 1995-től   1999-ig. Kezdetben a Magyarország rovatban dolgoztam, ahol elsősorban gazdasági vonatkozású témákat dolgoztam föl, 1997-től 1999-ig tőzsdei tudósító és rovatszerkesztő voltam.

Pénzügyminisztérium: 1993-1995.  A sajtó főosztályon dolgoztam sajtóreferensként. Feladatom volt az újságírókkal való kapcsolattartás, elsősorban a költségvetéssel és adózási kérdésekkel kapcsolatban, esetenként sajtószemle készítése, sajtótájékoztatók előkészítése és azokon való közreműködés.

Pest Megyei Hírlap: 1992-1993. Főmunkatárs, napos szerkesztő

Új Magyarország: 1991-1992. Gazdasági rovat (energetika), hírszerkesztés

Pesti Hírlap: 1991. jan. 8-tól 1991. szeptember 5-ig Gazdasági rovat, közlekedés, energetika

Vasárnapi Hírek: 1989. február 1-től 1990. dec. 31. Gazdasági rovat

Hírlapkiadó Vállalat: 1984. dec. 1-től 1990. június 30. A Csepel Autógyár (Fényszóró), majd a Fővárosi Tanács (Fővárosi Közmű) lapjainál újságíró munkatárs, első munkatárs, lapszerkesztő.


1973-tól 1984-ig a középfokú villamos ipari végzettségemnek megfelelően, előbb a Dunai Vasműben, majd a Magyar Televízióban dolgoztam műszaki alkalmazottként.

Budapest, 2014. május 18. (frissítve 2016. január 17.)

Elérhetőség

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode